« Vissza

Jófej csajok jó ügyekért

Talán szerénytelenségnek tűnik azt állítani, hogy Hangáink kreatívak, energikusak és nyakig benne vannak mindenben, ami egy közösség javát szolgálja. Ezúttal nem tudunk szerények lenni, mert kár tagadni, ez a csapat nagyszerű emberekből verbuválódott.

Pécsi Hangánk, Deák Andrea, háromgyermekes édesanyaként akkor szembesült először az akadálymentesítés hiányával a városban, amikor a legnagyobb gyerekkel először beléptek (volna) az óvoda kapuján.ID-10073251

Azt hiszem, nem ez volt az első eset, de valóban meghatározó élmény volt tapasztalni ezt a lehetetlen helyzetet. A városrészben, ahol élünk, sok óvoda emeletes épületben van. Ha a nagyobb gyereket kísérem az oviba, természetesen a kicsiket sem hagyhatom otthon. A lépcsőkön feljutni babakocsival, de még a nélkül sem egyszerű. Nehezített pálya ez télen, a vastagon felöltöztetett alvó babával, vagy totyogóval, különösen, ha az óvodai csoport öltözője nem túl tágas. Nekem ez a manőver csak az Otthon Segítünk Alapítvány önkéntesének segítségével sikerült.

Nagyszerű, hogy találtál segítséget ebben a lehetetlen helyzetben!mosolymanó

Igen, hálás vagyok a segítőmnek. Szerencsére az évek során sok kistesó született az ismerősök körében, így elhatároztam, hogy e probléma megoldására kreálok egy jól működő rendszert. Így született meg tavaly a Kistesó önkéntes program a Mosolymanó Egyesületben. Jelenleg hetente átlagosan 25-30 alkalommal veszik igénybe a szolgáltatást.

Pontosan hogy működik ez?

Reggel és délután 30-30 perc erejéig egy önkéntes vigyáz a óvoda előtt parkoló babakocsikra és alvó babákra. Ebben az időszakban az édesanyáknak van idejük a nagyobb gyereket bekísérni az oviba és átöltöztetni.

Ez elég jól hangzik, érdemes kihasználni 🙂

Akkora a sikere, hogy a környéken több oviból, sőt emeleten lévő iskolából is jelezték a szülők, hogy lenne igény a programra. Most már csak sok, közel lakó önkéntesre van szükség.

Ebben az esetben innen is üzenjük a pécsieknek, hogy fél óra segítség nem nagy fáradság, de sok szülőnek aranyat ér. A Mosolymanó Egyesület önkénteseket keres!