« Vissza

A TIMI és én

A terv az volt, hogy folyékony szappant készítünk. Ez volt a „TIMI” távolságcsökkentő puhatolózó programsorozat második állomása… és amit eddig írtam, az több helyen sántít. Először is már nincs TI és MI, csak MI vagyunk. Nincs távolság, amit csökkenteni kell és nincs puhatolózás.

A szívünkbe zártuk ezt a sok szupercsajt és a pasikat, ez van. Túlcsorduló érzelmeinket pedig szappanba főztük, és fergeteges mulatságot csaptunk. Már az első lépésnél, a szappanreszelésnél volt valami incselkedő, nevetésre ingerlő a levegőben, úgyhogy néhány szülőt megtréfáltunk, hogy változott a terv, spagettit főzünk, és ahhoz kell a gigamennyiségű sajt.

Majd Hanna apukája a felfőzött szappanra azt mondta, hogy búzasör és innen már nem volt megállás, minden poénra ráharaptunk, nem csupán a finom süteményre. A szappant két illatban készítettük, így a csapat két táborra oszlott: egyik oldalon ültek a citromfüvesek, a másikon a levendulások. Újpest-Ferencváros mérkőzést megszégyenítően skandáltuk, hogy „cit-rom-fűűű, cit-rom-fűűűűű”, de az ellentábor is legalább ilyen hangosan levendulázott.

A hangulat ott hágott tetőfokára, amikor az alkotás i-jére pont került (igenis, a mi alkotásunknak még i-je is volt). Az illóolajat dobpergés és ütemes tapsolás közepette közös visszaszámlálással csepegtettük a szappanba. Közben megállás nélkül dumáltunk, és azt éreztem, mindenről ugyanazt gondoljuk… Jó dolog lagziba menni, nyáron fagyit enni, szép színűre festeni a hajunkat, a zöld azért mondjuk furcsa, és a legjobb lenne nagyon sokáig élni és ha a TIMI nem érne véget egy hét múlva. Abban nem értünk egyet, hogy harmincnak vagy negyvennek nézek ki, de hülye lennék ezen összeveszni.

Mielőtt a fiatalok átszaladtak szüleikhez, hogy megmutassák a szappancsodákat, sokan megöleltek minket, fogták a kezünket és megbeszéltük, hogy nem szomorkodunk a jövő heti utolsó alkalmon, hanem nagyon vagány karkötőket készítünk. Már számolom a napokat!

Kucsinka Gabi