« Vissza

A babák is jól működnek

Egy nyár közepén megjelent tudományos cikkben arról számolnak be a szerzők, hogy az eddigi feltételezésekkel ellentétben a magzatok és újszülöttek immunrendszere is képes fellépni a bakteriális és vírusos fertőzésekkel szemben.

A vizsgálatok során egy Interleukin-8 elnevezésű molekulát fedeztek fel, mely igen hatékonynak bizonyult a falósejtek aktiválásában. A kicsik immunrendszere bár másképp működik, mint a felnőtteké, mégsem nevezhető “éretlennek”, sőt egészen speciális és hatékony módon működik.

ID-10023413Talán nem nagy vakmerőség ennek tudatában azt állítani, hogy ezek szerint a túlzott sterilitás és vegyszeres fertőtlenítés valóban nem indokolt még akkor sem, ha babával vagy kisgyermekkel élünk együtt 🙂

 

forrás: www.nature.com és www.origo.hu