Arhívum: 2020. április

Történetek az ajtók mögül II.

Amikor OtthonMaradtunk, és egész jó dolgok történetek velünk…

Előző hangadóinkban közösségünk tagjai osztották meg pozitív megéléseiket. Meséltek arról, hogyan sikerült megbirkózniuk azzal a helyzettel, melyben kevesebb a fizikai kontaktus, és teljesen megváltoztak a kapcsolódási lehetőségek. Nem eltűntek, csak megváltoztak, és mi alkalmazkodunk, mert kapcsolódni szeretnénk! Van köztünk, aki távolról soraival megnevettet, aki a munkájával segítséget nyújt, és van, aki saját történetével inspirál. Mert ilyenek vagyunk mi Zöldre érett nők!

Ezt a sort folytatjuk, és összehívunk titeket az online térben való Együttlétre.

Mozogjunk együtt, termeljünk endorfint, mert az egészséges!

Először is engedjétek meg, ogy bemutassam Czvikli Zsuzsi hangánkat, aki jógaoktatóként dolgozik, és most becsatlakozhatunk az óráiba az éteren át.

A jóga egy csodálatos eszköz, hogy megőrizd az egészségedet, egyensúlyban maradj, feltöltődj. Ebben az időszakban az egyik legjobb dolog amit tehetsz önmagadért és környezetedért, ha rendszeressé válik a jógagyakorlásod. Ebben szeretnék segíteni jóga óráimmal, motivációs programjaimmal.
Online jóga óráim a facebook Jógázz minden nap! csoportjában elérhetők. Ez egy zár csoport, aktív jógázó tagokkal, ha szeretnél te is rendszeresen jógázni, itt egy motiváló csapattal találkozhatsz. A jóga óráim általában lassú flow jellegű órák, a kérések alapján állítom össze az órák anyagát. Hétfőnként este 20 órától, szerdán és péntekenként 16.30-tól másfél órás jóga órákat tartok. Azok részére, akiknek nem fér bele másfél óra énidő a napjukba, keddenként 10 órától fél órás programmal jelentkezem az Online jóga expressz eseményben, amit szintén elérhetsz a Jógázz minden nap csoportban is. Ezek általában könnyebb órák. Itt tudsz csatlakozni:

https://www.facebook.com/groups/1618733441743789/

Az online jóga óráim adományosak. Megköszönöm, ha tudod támogatni a munkámat annyival, amennyit egy jógaóráért amúgy is kifizetnél. Utaláskor kérlek küldd el a számlázási címedet is. (részletek a csoport borítóképén)
Én is szeretném támogatni azokat, akik ugyanúgy jártak mint én, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a bevételforrásuk, ezért az órák ingyenesen is elérhetők. A legfontosabb, hogy jól legyünk, emeljük a világ rezgés szintjét, jógázzunk együtt minél többen.

Van, akinek az elcsendesülés inkább a pulzusszám elemlésével megy.

Báncsi Bernadett a fóti hangakör oszlopos tagja üzent nektek:

Küldöm a szösszenetet az “ajtók mögül”, ami valójában nem is ott történik, mégis onnan szabadulva dolgozom fel igazán…
puszi, Detti
Sziasztok! Mikor ez az egész elkezdődött, elhatároztam, hogy kissé pesszimizmusra hajlamos természetemet igyekezni fogom megregulázni és POZITÍVAN látom majd a dolgokat! Egy hónapja tart a karantén kedvenc Országomban és ami azt illeti, valami csoda folytán sokkal több jó dolog történt velem/ velünk mint azelőtt..‍ 

   Azóta is így megy ez sőt, fokozódik! Újra FUTOK! 

Ha van hobbink, amit egykor nagyon szerettünk, csak valami elhomályosította a szemünk elől,érdemes újra megkeresni, mert most BOLDOGABBÁ tesz mint valaha…

️Na hát ez lett számomra újra a FUTÁS!

Még nincs vége sornak!

Mit szólnátok hozzá, ha minden szombaton reggel 8-kor együtt indítanánk a napot? Egy olyan mozgásformával, ami igazán csajos és olyan új tapasztalást hozhat, mint az arcizomláz. Mosolygós szombat reggeleket nekünk! Itt találkozunk: https://www.facebook.com/zoltan.seres.378/videos/3146780478675318/

A végére hagytam fontos híreket a palettáról:

Végre elérhető a CleanEco kiváló minőségű Organikus Mosogatószere Repce kivonattal 5 literes kiszerelésben, nagyon gazdaságos ár-érték aránnyal!

Figyelem! Megszűnt a CleanEco mosógéljének 4,5 literes kiszerelése. A megújult Organikus Univerzális Mosógél Koncentrátum Bio Folttisztító Formulával 1,5 literes és 3 literes formában érhető el a továbbiakban, pillanatnyilag jobb ár-érték aránnyal, mint a korábbi verzió.

ÉVA viaszos csomagolói most szépséges, új, tavaszi mintákkal érkeznek, és a kizárólag nyáron elérhető óriás méret dinnyére/kenyérre ismét elérhetővé vált limitált termékként.

Táncra, és rendelési hétre fel!

Ha pedig van egy szuper zöldülni vágyó közösséged, keress bennünket bátran és csatlakozz a Hangák csapatához! ( Az info@hangak.hu címre küldj nekünk egy levelet és felvesszük Veled a kapcsolatot).


Rendkívüli – különkiadás

Komoly megfontolások és rengeteg beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy a szükségesség jegyében beiktatunk egy gyors lefutású rendelést. Legutóbb az otthon maradás mellett letéve voksunkat úgy határoztunk, hogy szüneteltetjük a tevékenységet, de mivel a háztartásoknak szükségük van a pótlásra, a mostani érveink átformálták a korábbi döntésünket. Fontosnak tartjuk, hogy a sokéves folyamat, amelyekben magyarországi gyártóink a környezetvédelem jegyében dolgoznak, ne vesszen kárba, talpon tudjanak maradni, s ha már szükséges otthon mosni, mosogatni és tisztálkodni, akkor továbbra is őket támogassuk. A kötelező biztonsági előírások betartásával járunk el a teljes rendelési folyamat idején, a személyes találkozást igénylő részek biztonságáról előzetes online és telefonos egyeztetés alkalmával egyeztetünk.

A közösségünket bemutató, egymás vállalkozását segítő sorozatunk is folytatódik. Most egy igazi aktualitással:

Réti Éva, a Réthy Fashion alapítója régi partnerünk. Nem csak gyártóként, hanem hangaként, szigetszentmiklósi üzletével átvevőpontként is tagja közösségünknek. Kézműves, újrahasznosító munkája mellett szemléletformáló előadásokat tart, divatbemutatói pedig lendületes színfoltjai szoktak lenni egy-egy rendezvénynek. Pont ezek a tevékenységek, melyeket elég mélyen érintett az, hogy egyrészt a fókusz máshová került, másrészt a rendezvények beláthatatlan ideig nem lesznek megtartva. Ám Éva nem az a típus, aki feladja és pláne nem az, aki ölbe tett kézzel várja a fejleményeket. Felmérve a helyzetet bevetette varrógépeit, tehetségét, összekapcsolt még pár embert, aki vagy a szállítában, vagy varrásban tudnak segíteni és nekiállt a jelenleg legkeresettebb textiltermék legyártásnak. Először csak karitatív módon, több száz darabot készítettek el, melyet adományként kórházaknak ajánlottak fel. A vállalkozása terheit azonban karitatív tevékenységből nem tudja fedezni, így a maszkokat eladásra is kínálja, annak, akinek szüksége van rá. Sorjázni is kezdtek a megrendelések. Mi sem hagyhattuk le rendkívüli rendelési lapunkról, hiszen a hazai vállalkozások ringben tartása mellett ez a termék az, amire most tényleg rendkívüli szükség van.

Évától idézünk:

Az elmúlt hetek mindenkit próbára tettek.
Mindenki védi szeretteit. Védi és tiszteli azokat, akik emberfeletti módon dolgoznak azon, hogy mindenünk meglegyen, akik vigyáznak az egészségünkre, akikre mindig számíthatunk ha valami baj van.
Összefogtunk mi is alkotók, és próbálunk segíteni ahogy mi tudunk.
Készítjük a szájmaszkokat karitatív módon az egészségügyben dolgozóknak és tudtok tőlünk vásárolni is.
Kétrétegű egyszínű, világos színű szájmaszkokat készítünk, így könnyen lehet fertőtleníteni őket.
Réthy Fashion – a farmer újraálmodva

Ha pedig van egy szuper zöldülni vágyó közösséged, keress bennünket bátran és csatlakozz a Hangák csapatához! ( Az info@hangak.hu címre küldj nekünk egy levelet és felvesszük Veled a kapcsolatot).