Arhívum: 2020. február

Fakadnak a rügyek!

A rügyfakadás mellett a palánták is szárba szöktek az elmúlt napokban, hírül adva, hogy hamarosan kitavaszodik. Mi Hangák nem csak paradicsomot nevelgetünk az ablakpárkányunkon. Több magot is elszórtunk, a palántákról való gondoskodásba pedig Ti is beszállhattok!

Az első magocskát a Tisza árterében szórtuk el. Hallottatok már a Petcaminóról? https://mandiner.hu/cikk/20200220_pet_camino ez a cikk összefoglalja a lényeget. A mi kis csapatunk is nekivágott a Petcaminónak alig egy héttel ezelőtt. Martfű és Szolnok között készítettük el az ártér hulladéktérképét. Hatalmasat túráztunk néha kúsztunk, másztunk az erdőben, követve a folyó vonalát, mindkét parton. Ezek ugye még csak a magok! És a palánta március 22-én a Víz világnapján szökhet szárba, amikor a terület megtiszításáról gondoskodunk! Figyeljétek az eseményt a hangák facebook oldalán, mert csatlakozni ér! Ahogy az tőlünk elvárható közösségi megmozdulás lesz, a munka mellett gasztronómiai és zenei élvezetekkel!

A magocskákat egy másik parton szórjuk tovább. Folyó után tó, méghozzá Magyarországon a legnagyobb következik. Megkezdődtek ugyanis az Everness Fesztivál előkészületei, mely ezúttal Siófokon kerül megrendezésre. Ide is várunk lelkes palántanevelőket, hiszen ötletekkel és önkéntességgel is bekapcsolódhattok a folyamatba. A következő mondatot fejezzétek be saját gondolataitokkal

Egy fesztivál attól zöld….

és küldjétek el az info@hangak.hu címre március 30-ig. A beküldők között ajándékokat sorsolunk kis, köztük egy Fesztiválpakkot is!

A palettán is van egy kis újdonság!

Kedvenc Mosómamink ismét kevert nekünk valami nagyszerűt. A Happy Baby Hidratáló Krémes Babafürdetőben egyedi, prémium összetevőket hangoltak össze hidratáló alkotóelemekkel és egy kis hipoallergén illattal, hogy a legapróbbtól a legnagyobbig minőségi élmény legyen a fürdés.
Nagyon fontos, hogy egy baba bőrén töményen még egy ilyen csodás összetevőjű fürdető kozmetikumot sem szabad töményen alkalmazni, hiszen akár tízszer vékonyabb, s ezáltal érzékenyebb is, mint a felnőtteké. Az első 2-3 hónapban csak a fürdővízbe keverjünk egy teáskanálnyi babafürdetőt, s ezzel a vízzel a hajas fejbőr is bátran mosható.
Az antiallergén illat gyümölcsös, talán leginkább a sárgadinnyét idézi. Nagyon kellemes, selymes tapintású, akár az egész család számára értékes, ápoló tisztálkodást jelenthet!Kiváló ár-érték arányú, a 300 ml-es kiszerelés 1360,-ft, a táblázatban a Baba-Mama szekcióban keresendő!

Ha pedig van egy szuper zöldülni vágyó közösséged, keress bennünket bátran és csatlakozz a Hangák csapatához! ( Az info@hangak.hu címre küldj nekünk egy levelet és felvesszük Veled a kapcsolatot).