Arhívum: 2016. február

A TIMI és én

A terv az volt, hogy folyékony szappant készítünk. Ez volt a „TIMI” távolságcsökkentő puhatolózó programsorozat második állomása… és amit eddig írtam, az több helyen sántít. Először is már nincs TI és MI, csak MI vagyunk. Nincs távolság, amit csökkenteni kell és nincs puhatolózás.

A szívünkbe zártuk ezt a sok szupercsajt és a pasikat, ez van. Túlcsorduló érzelmeinket pedig szappanba főztük, és fergeteges mulatságot csaptunk. Már az első lépésnél, a szappanreszelésnél volt valami incselkedő, nevetésre ingerlő a levegőben, úgyhogy néhány szülőt megtréfáltunk, hogy változott a terv, spagettit főzünk, és ahhoz kell a gigamennyiségű sajt.

Majd Hanna apukája a felfőzött szappanra azt mondta, hogy búzasör és innen már nem volt megállás, minden poénra ráharaptunk, nem csupán a finom süteményre. A szappant két illatban készítettük, így a csapat két táborra oszlott: egyik oldalon ültek a citromfüvesek, a másikon a levendulások. Újpest-Ferencváros mérkőzést megszégyenítően skandáltuk, hogy „cit-rom-fűűű, cit-rom-fűűűűű”, de az ellentábor is legalább ilyen hangosan levendulázott.

A hangulat ott hágott tetőfokára, amikor az alkotás i-jére pont került (igenis, a mi alkotásunknak még i-je is volt). Az illóolajat dobpergés és ütemes tapsolás közepette közös visszaszámlálással csepegtettük a szappanba. Közben megállás nélkül dumáltunk, és azt éreztem, mindenről ugyanazt gondoljuk… Jó dolog lagziba menni, nyáron fagyit enni, szép színűre festeni a hajunkat, a zöld azért mondjuk furcsa, és a legjobb lenne nagyon sokáig élni és ha a TIMI nem érne véget egy hét múlva. Abban nem értünk egyet, hogy harmincnak vagy negyvennek nézek ki, de hülye lennék ezen összeveszni.

Mielőtt a fiatalok átszaladtak szüleikhez, hogy megmutassák a szappancsodákat, sokan megöleltek minket, fogták a kezünket és megbeszéltük, hogy nem szomorkodunk a jövő heti utolsó alkalmon, hanem nagyon vagány karkötőket készítünk. Már számolom a napokat!

Kucsinka Gabi

Hírek a Balu Tanyáról

Kocsis Kinga kedves hangánk álmodott magának egy ökotanyát, majd minden ötletét és munkáját beleadva – úgy tűnik – meg is valósította. Gyönyörű állatokról, tiszta, érintetlen tájról árulkodnak a képek, Kinga pedig szívesen mesél a Balu Tanya életéről. A tegnapi pásztorjelenet nyájas beszámolója is önmagáért beszél.

“Ma én voltam a nyáj őrzője, ezt olyan jól sikerült abszolválnom, hogy kb. 5 perc alatt az egész nyájat elvesztettem, amíg lepakoltam a szénát, szőrén szálán eltűnt mindenki. Elindultam a keresésükre, találtam nyuszit, őzet, mindenki ott futkosott előttem, de a mi juhainkat, mintha a föld nyelte volna el. 1,5 órán keresztül kerestem őket, árkon, bokron keresztül, hívtam Sanyit, aki suliba volt, hogy elveszett a nyájunk. Hallgatóztam, a madarak gyönyörűen énekeltek, de a juhok sehol, aztán szerencsére a kicsik elkezdek bégetni, és nagy nehezen megtaláltam őket az erdő mélyén békésen eszegettek, jó messze a mi földünktől. Ahogy megláttak rögtön tudták, hogy rossz fát tettek a tűzre, fogták magukat és hazarohantak. Amíg kétségbeesetten kerestem őket nem értettem, hogy annyi idő alatt amíg feltoltam a szénájukat, hogy tudtak így eltűnni, hát visszafelé megértettem, ugyanis amíg én a tüdőmet kilehelve vonszoltam magam visszafelé, addig ők egy szempillantás alatt már otthon voltak. Mire én odaértem, nagy ártatlan szemekkel néztek rám, nem értették miért vagyok ideges, hiszen ők ott vannak a helyükön 🙂 “

balutanya

További híreket és sztorikat olvashattok még a Balu Tanya oldalán.

Én is a legjobbat szeretném adni a gyerekeimnek

Tormay-Lesták Mária három kisgyereket nevel csömöri otthonukban, alpolgármesterként rengeteget tesz településük fejlődéséért és emellett Hangaként is tevékenykedik.

Mi motivált abban, hogy bekapcsolódj a tmmarcsiHangák munkájába?

Amikor megszülettek a gyerekeim, mint minden anya, én is a legjobbat szerettem volna nekik adni. Többek között azt is fontosnak tartottam, hogy amennyire lehetséges, természetes anyagokkal érintkezzen a bőrük. A mai napig mosható pelenkát használunk és mosódióval mosunk. A Hangák a környezettudatos háztartáshoz elengedhetetlen kínálattal és információval szolgált az első perctől kezdve. Hogyne szerettem volna közéjük tartozni!

Igazán dicséretes, hogy ilyen jó példát mutatsz a gyerekeidnek. Mit szólt az ismeretségi köröd, amikor megkerested őket a közösségi vásárlás lehetőségével?

Amikor elképzeltem magam hangaként, nem számítottam arra, hogy rövid időn belül záporoznak majd a rendelések. Nem érzem magam kimondottan kereskedő típusnak, nem is volt célom az ismerősök meggyőzése, inkább egy jó eszköznek tartottam a hangaságot a példamutatásra. Legnagyobb meglepetésemre több családról is kiderült, hogy számukra is nagyon fontos a környezetvédelem és borzasztóan örültek annak, hogy ilyen kényelmesen tudnak vásárolni. Voltak, akik addig nem mertek elindulni a környezettudatosság útján, mert túlságosnak bonyolultnak vélték. Ők igazán meglepődtek, amikor kiderült, hogy olcsón és egyszerűen áttérhetnek olyan termékek használatára, melyek nem ártalmasak az egészségre sem. Kézenfekvő, hogy csakis a Hangáknál szerzik be ezeket.

TiMi, távolságcsökkentő puhatolózás

…avagy ti kik vagytok és mi kik vagyunk?

Az Oberon Alapítvány első nyitott programján tegnap délután enyhe fokban értelmi sérült fiatalok és szüleik érkeztek a HelloAnyuba.DSC05799

Míg anyuék a kávézóban beszélgettek, mi az ifjabb generációval titkos műhelybe vonultunk.

Helga boszorkánykonyhájában természetesen természetes alapanyagokból varázsoltunk csodakrémet. A csapat lelkesen mérte és keverte a hozzávalókat, és a kis tégelyek hamarosan illatos balzsammal teltek meg.DSC05805

Csak úgy, mint a fonóban, a munkához mese is kerekedett. Egy lelkes színjátszó csoportról, akik izgatottan készülnek Pinokkió történetének előadására, a szövésről, kirándulásokról, közös élményekről.

Mi is sokáig fogjuk mesélni – nem csak hangás körökben, milyen jó volt veletek.

Útravalóul pedig még egyszer a titkos recept:

Keverjetek össze fa pálcikával, vagy spatulával 2 evőkanál olvasztott sheavajat, 2 evőkanál olvasztott kókuszzsírt, 2 evőkanál olívaolajat, csepegtessétek bele egy E-vitamin kapszula belsejét, tetszőleges illóolajat, majd hagyjátok kihűlni. Az így kapott balzsam kiváló bőrápoló, de akár felhasználható alapozókrém, vagy krémdezodor alapjaként is.

Hamarosan újra találkozunk! 🙂

DSC05801

 

Egy zöld vallomás a szerelmesek napján?

Ezen a héten csak úgy bombáztak bennünket a jobbnál jobb ötletekkel, amelyek alkalmasak arra, hogy meghódítsuk, vagy csak háttérkicsimeglepjük életünk párját. Ha a rózsaszín lufikon túl a távolba nézünk, akkor a Valentin napot nagyvonalúan megoldhatjuk egy környezettudatos puszival, vagy valami egészen különleges ajándékkal. Egy rövid körkép nektek szeretettel – Valentin napra 😉

1. Nem hagyhatjuk ki, hogy ezen a hétvégén bb-parologtato-bik08van a Hangáknál a rendelésleadás, tehát kézenfekvő, és igazán zöld megoldás, ha a szeretett személynek megnyitod a gépeden a katalógusunkat, hogy kedvére válogasson termékeinkből. Mit szólnátok a kedvenc illóolaj mellé egy BlueBerry hideg párologtatóhoz?

 

2. Fogadj örökbe egy óriáspandát a WWF-nél!

A szimbolikus örökbefogadással a WWF-et segíted abban, hogy:

  • hozzájáruljon természeti kincseink megóvásához
  • szemléletformálással és szakmapolitikai tevékenységgel csökkentse hazánkban a széndioxid kibocsátást és egyéb környezetszennyezést
  • terepi rehabilitációs programokkal megőrizze hazánk létfontosságú élőhelyeit, mint például a Turjánvidéket
  • a védett területek kezelését a természetvédelem legújabb szempontjaival összhangban támogassa
  • emblémaállatunk, az óriáspanda, továbbra is a természetvédelem, a hitelesség és a szakmai hozzáértés szimbóluma legyen

panda

3. A Piszkei Öko Élélmiszergyártószeretetsütemény biosütiket kínál Valentin nap alkalmából. A forma adott, az összetétel garantált, már csak kóstolni kell.

 

4. Mindezeken túl, biztosan mindkettőtöknek szüksége van egy kis kimenőre.

kimeno