Arhívum: 2015. május

Bodza és fagylalt

Kinyíltak az első virágok, lassan kezdődhet a szüret! A bodzaszörpre már majdnem mindenkinek van egy tuti receptje, de a haladó bodzaszakértők már a fagyival is próbálkoznak. Idén kísérletet teszünk mi is, ha már ezüst tálcán kínálja az Anyaföld ezt a zamatos virágot.

bodza

Hozzávalók:

5 dl joghurtWhite-Chocolate-Ice-Cream
3 dl tejszín
15 bodzaernyő
1 citrom héja
6 tojás sárgája
10-15 dkg nádcukor

A bodzavirágot messze az utaktól, szép napsütésben, teljesen kinyílva érdemes leszedni. Nem mosom meg, csak alaposan kiütögetem, hogy a bogarak kipotyogjanak belőle.
A joghurtot egy éjszakán át lecsepegtettem.
A tejszínt megmelegítem, és elkeverem benne a cukor felét, majd hagyom langyosra hűlni.
A citrom héját krumpli pucolóval nagyon vékonyan lehámozom, majd a bodzavirágokkal együtt egy tálba teszem, és leöntöm a langyos cukros tejszínnel. Miután lehűlt, egy éjszakára a hűtőbe rakom. Másnap a tojások sárgájából, a maradék cukorból és a virágokkal, citromhéjjal együtt felforralt, majd leszűrt tejszínből krémet főzők óvatosan, nehogy összeugorjon.
Elkeverem a sűrű joghurtal. Ha nem elég savanykás, lehet bele citromlevet is tenni.
Teljesen lehűtöm, és a fagylaltgéppel fagyit készítek belőle. Ha nincs fagyigép, akkor se kell búsulni, mehet egy műanyag dobozba, majd be a fagyasztóba, és óránként át kell keverni villával, illetve amikor majdnem kész, a késes robotgéppel.

forrás: Fűszer és Lélek

Dobozba zárt ötletek

A városi szelektív hulladékgyűjtés keretében nem mindig megoldott a fémdobozok elhelyezése. Összegyűjtöttünk néhány kifejezetten dekoratív és csajos, sőt zöldre érett nős ötletet arra az esetre, ha szemétből használati tárgy háziprojektbe kezdenétek.

Palackozott víz helyett zselés vízgolyó?

Vajon hamar beváltja-e a hozzáfűzött reményeket a Skipping Rocks Lab által kifejlesztett környezetbarát víztároló “edény”?squeezing-ooho

Feltalálói az Ooho! névre keresztelt csomagolással kívánják az ásványvizes palackokat kiváltani. A biológiailag könnyen lebomló, sőt ehető zselés anyag maximálisan környezetkímélő, kis gyakorlással otthon is előállítható. Ha megszomjazol, nincs más teendőd, csak kiharapsz egy golyót. Mivel a zselécsomagolás kissé sérülékeny, szállítását a szakemberek tojástartóban oldanák meg.

Olajadból biogáz lesz

A Hangák bázisán már a használt étolajat is átvesszük, mely az Ökologistic Környezetvédelmi Alapítvány közreműködésével a lehető legjobb helyre kerül.56012aug10-218

Az olaj legfőbb környezetkárosító hatása, hogy az élő vízbe kerülve akadályozza az oxigénforgalmat és gátolja a fotoszintézist, így a víz alatti ökoszisztéma felborul. A halak kopoltyújára, bőrére rakódik, valamint a madarak tollát bevonva azokat röpképtelenné teszi, az élelmiszerszerző- és a védekező képességüket gátolja.

Bûnügy - Tízezer védett madár tetemét találták meg NagylA háztartások és vendéglátó egységek megközelítőleg évi 96000 tonna olajat használnak, melynek nagy részét a lefolyókba öntik. 1 liter csatornába öntött étolaj – mivel nem oldódik fel a vízben és nagy kiterjedésű hártyát, felszíni elzáródást okoz – kb. 1 millió liter vizet képes megszennyezni az oxigén elvonás és a káros gázok szabad áramlásának megakadályozásával. 1 millió liter víz egy 4 tagú család közel 4 éves vízszükséglete.
7755223_orig
A használt étolaj begyűjtéssel ezt akadályozzuk meg. A Hangák bázisán kihelyezett hordó tartalma Magyarország legújabb és legmodernebb technológiájával felszerelt biogáz üzemébe kerül és energiává alakul át.
Érdeklődj te is hangakörödben, miként adhatod le felesleges olajadat!
SONY DSC

Autóápolás akció – készüljünk a nyárra!

Szinte hihetetlen, de nyakunkon a nyár. Valószínűleg tervezitek már, merre veszitek az irányt és mivel utaztok, ha eljön a várva várt vakáció. Ezúttal hasznos ötletekkel és akciókkal szolgálunk túrázóknak, kerékpározóknak és autóval közlekedőknek is.Green-car-innovations-2015

Ideje felkészülnünk a meleg időben való közlekedésre. Ebben a hónapban nem csak a nyárigumik felszerelését érdemes elvégeztetni – ha eddig még nem tettük – ,hanem egy általános karbantartás keretében a szélvédőmosót és a hűtőfolyadékot is ellenőrizniük kell a gépjármű tulajdonosoknak.

Májusi akciós termékeinket a zöldebb autózás jegyében választottuk, a Green Car ebben is segít nekünk.

green car_nyari_szelvedomoso_2l Nyári szélvédőmosó: összetételénél fogva kíméletes a környzethez, de hatékonyan tisztítja a zsíros, erősen szennyezett műanyag és lakk felületeket. Biológiai úton előállított etil-alkoholból, cukortenzidből készül, bogároldó adalékot tartalmaz, antisztatizáló hatása révén gátolja a szélvédő száraz porosodását. 2 és 5 literes kiszerelésben is kapható.

Green Car autósamponok: green car_viaszos_autosampon_1lKörnyezetbarát, foszfátmentes, aktív anyag összetételénél fogva kiváló tisztító hatású, jól habzik, a legmakacsabb szennyeződéseket is könnyen eltávolítja. A viaszos autósampon természetes eredetű viaszt tartalmaz, mely vízlepergető védőbevonatot képez, ennek köszönhetően egyenletes, foltmentes száradást, magas fényt és hosszantartó csillogást biztosít. Egy lépésben tisztít és konzervál.

A májusban leadott rendelések akciós csomagjai:

  • 2 literes nyári szélvédőmosó Wash and Wax viaszos autósamponnal (915 Ft)
  • 2 literes nyári szélvédőmosó hagyományos autósamponnal (675 Ft)
  • 2 literes szélvédőmosó 5 literes utántöltővel (750 Ft)