Arhívum: 2014. június

Van értelme a párizsinak?

dsc_0090

Belegondoltatok már, hogy mennyi felesleges dolgot tesznek a párizsiba, és milyen drága, ha előrecsomagolva vesszük meg? Mi van benne, és mit vehetünk helyette? Utánaszámoltunk.

Az előrecsomagolt élelmiszerek jóval drágábbak és környezetterhelőbbek csomagolatlan, kimérős társaiknál, de ez már a répás tesztünkből kiderült. Akkor kiszámoltuk, hogy 1000 forintért vesszük a csomagolt répa kilóját, pedig mindössze néhány perc frissen lereszelni (és a költségek is sokkal alacsonyabbak).

Most megnézzük, mi a helyzet a felvágottak terén. Mennyivel fizetünk többet a csomagolt párizsiért, és mi mindent vehetnénk még helyette, ha elzarándokolnánk a húsos pulthoz?

Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, elmentünk az egyik szupermarketbe, ahol első körben megnéztük, mennyi húst tartalmaznak a párizsik. A legalacsonyabb 47%-os volt, a legmagasabb 75% húst tartalmazott. Hogy milyen húst? Inkább nem gondolunk bele. És mi van bennük még?

Az összetétel megoszlása:

Ugyanebben a boltban a legolcsóbb kimérős sonka ára 969 Ft/kg (füstölt-főtt pulyka alsócomb), a legdrágább kimérős Brandenburgi füstölt sonka, 3490 Ft/kg, hústartalom 100%.

Vagyis a kimérve kapható sonkáért ugyanannyit kell fizetnünk, mint a jobb minőségű párizsiért. De menjünk tovább.

A legjobb minőségű sonkák kilónkénti ára kb. 5000-10000 Ft között mozog, persze lehetnek eltérések. Ezek már prémium minőségűek,hústartalmuk 100%, és nem tartalmazzák a párizsis fotón látható felesleges összetevőket. Hogyan építhetnénk be ezeket a mindennapjainkba?

Mi lenne, ha kevesebb húst ennénk, mondjuk fele annyit, mint előtte?

Ha egy héten 3 előrecsomagolt csomag 10 dkg-os párizsit elhasználunk, az a drágábbal számolva kb. 1000 Ft. Ebből már vehetünk 15-20 dkg prémium sonkát, amit a húsos napokon tehetünk a szendvicsbe. A húsmentes napokat asztalt paradicsommal, sajttal, zöldségekkel „vészelhetjük át”. A szendvicsbe kerülhet almaszelet, reszelt répa, bazsalikomlevél, de a variációk száma szinte végtelen.

Szerintetek megéri?

Forrás: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/van-ertelme-parizsinak

(tovább…)

Egy évesek lettünk!

egyevesek

Boldog szülinapot ültünk tegnap.

Reggeltől estig régebbi és vadonatúj Hangák jöttek-mentek, gyerekek játszottak, medencében mártóztak. Piknikeztünk, beszélgettünk és megismertük egymást a főhadi Hangabázist nyújtó családi ház árnyas kertjében.

Egy év alatt rengeteg dolog történt velünk és biztosak vagyunk abban, hogy veletek is, hiszen együtt tanultuk a környezettudatosság és közösségi vásárlás minden szépségét.

Most egy picit szusszanunk, de nyáron is írhattok nekünk, jövünk majd néhány aktualitással, felfrissül a honlapunk és szeptembertől megnyitjuk webáruházunkat is.

Szép nyarat és sok ilyen szülinapi fergeteget kívánunk magunknak meg persze nektek is!

Ne ess kétségbe, gyere ki Csömörre!

csömöri piac

Ha lemaradt valami az utolsó rendelésedből a Csömöri Termelői Piacot június 21-én, szombaton pont neked találták ki.

https://www.facebook.com/events/1436572676612810/

Hangáink bőséges árukészlettel várnak téged. Hab a tortán, hogy ez a nagyszerű kezdeményezés nem csak az öko tisztítószereket, de bio zöldséget, gyümölcsöt, és a kézműves élelmiszerek legjavát is felkínálja.

Csemegézz velünk!

csömöri piac

Nyugodtan hátradőlhettek, a legjobbat választottátok!

baba-napozo

A Tudatos Vásárlók Egyesülete egy korábban kiadott vizsgálatából kiderült, hogy a Hangák által kínált, általatok is leginkább kedvelt Biola naptejek érték el a legtöbb pontot egy összehasonlító termékteszten.

Ha eddig volt akár szemernyi kétségetek is, most meggyőződhettek, hogy jól választottatok.

A teszt részletes leírását és eredményeit itt olvashatjátok:

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/termekteszt-fenyvedo-kremek

Környzettudatos nyár? Kipipálva!

pipa

Nagy nap volt ez a mai. El tudtok képzelni három nőt harmincöt fokban, harminc kilós dobozokat pakolni? Mondom, hogy nagy nap volt!

Elsősorban nektek köszönhetjük, hiszen ti mindannyian velünk készültetek fel a nyárra. Nem csak okosan és ökosan vásároltatok, hanem ezzel az egyetlen megmozdulással összesen kilencvenezer forintot gyűjtöttetek a számotokra fontos alapítványoknak.

A nyáriszünet előtti utolsó akciónkban negyven vásárlói közösséget szolgáltunk ki.

Mitől olyan igazán különleges? Természetesen a közösségi élmény erejétől! Mert ezen a napon nem maradtak magukra az anyák Hangaságukban. Férjek és apukák jelentkeztek elszántan a második műszak felvételére, négyévesek foglalták le a kétéveset amíg mi pakoltunk.

Jó volt veletek, jövő héten egy bulival zárjuk az első évet, szeptemberben pedig újabb ötletekkel jövünk és addig is várjuk leendő Hangáink jelentkezését!